Benzinvérű

Azoknak, akiknek ereiben vér helyett benzin csörgedezik!

Friss topikok

  • turborago: Sziasztok! Akinek maradt Turbo rágós képe, papírja, az írjon erre az e-mail címre: kiszelgabor@fre... (2011.08.19. 06:59) Kincs
  • verocs81: Kid Rock és Laurence Fishburne? Még az is lehet, hogy egyszer megnézem... Amúgy annak ellenére, ho... (2011.01.31. 00:52) Nagggyon Vad Motorosok...
  • tuzogep: lassan megint eltelik egy hónap poszt nélkül... azért remélem, h a következő első bekezdéseit nem... (2010.11.14. 21:38) Vielen Dank, Herr Honecker!
  • kutya_zzr: szeptember, 0 post? (2010.10.01. 20:04) Minden kezdet nehéz...
  • benzinvérű: @DJGABI: Szia Gabi! Köszi szépen a gratut, és mondom is, hogy honnan szerváltam a gumikat: www.... (2010.08.23. 20:32) Vesztegetés, megkenés...

Linkblog

HTML

Gyerekkori vágyálom...

2011.08.21. 13:38 | benzinvérű | Szólj hozzá!

Pedálos Moszkvics. A mai fiataloknak már nem mond semmit, a régieknek (ez kicsit talán erős azért így 25 éves fejjel...) pedig rengeteg szép emlék hordozója. Gyerekkori élmények és álmok elevenednek meg, melyek valószínűleg már több évtizede a feledés homályában bolyongtak, most pedig felszínre törnek. Számomra egyenlőre csak az álom maradt. Nekem is volt kiskoromban négykerekű gépem, lehettem vagy 4 éves. Egy kis-kerekű gokart, ami persze nagyon frankó vas volt akkoriban. Szerettem is, de valamiért mégsem gondolok rá vissza úgy, mint arra a járgányra, amire még így két évtized eltelte után is csorgatom a nyálam. A pedálos Moszkvicsra. A szoci éra igazi slágerjátéka, azon kevés termékek egyike, melyre rákaptak a vasfüggönyön túl is, és bár ma már nem lehet eme szépségeket túl gyakran látni, egy kicsit kutakodva a neten rájön az ember, hogy még mindig hatalmas rajongó tábora van ezeknek az összetákolt pléhdobozoknak. És ha nem is túl szorosan, de azért távolról szemlélve én is ebbe a táborba tartozom. Merthogy bármennyire menő dolog volt a gokart, azért egy pedálos Moszkvics akkor is nagyobbat durrant. És ugyan nekem nem volt (hogy a macska rúgja meg, akkor is lesz...), de marhára ácsingóztam mindegyikre, amit láttam. Kicsit beszéljünk arról, mi is valójában ez a játékipari műremek.

Címkék: moszkvics kisauto pedalos moszkvics pedalos auto jatekauto orosz auto orosz jatek

Hosszú hétvége a farkasok várában, avagy kirándulás benzinvérű szemmel

2011.07.05. 21:58 | benzinvérű | Szólj hozzá!

Akit csak a VW múzeum galériája érdekel, lapozzon a végére! Aki kicsit a történetre is kíváncsi: jó olvasgatást!

 

 

Ismét eltelt (jó)pár hónap szépen csendben, de itt vagyok, hogy leporoljam az oldalt. A mai poszt talán kicsit rendhagyó, talán kicsit kesze-kusza ugyan, de azért van némi köze az alaptémához. Rendhagyó, mert úgy két mondat erejéig még „városnézés” is lesz benne, és kesze-kusza, mert beszélek a VW múzeumról, a Vectra-ról, és úgy általában egy jól sikerült kirándulásról. Szóval: egy röpke német út autóbuzi-szemmel.

Címkék: autó wolfsburg vw nemetorszag vw caddy opel vectra vw polo vw t2 vw muzeum vw museum vw bora vw passat vw bogar vw golf vw scirocco vw corrado vw tuareg vw t1 vw t3 vw gyar

Nagggyon Vad Motorosok...

2011.01.25. 23:33 | benzinvérű | 1 komment

 

Üdvözletem minden kedves és még kedvesebb látogatónak. Hosszú szünet után szólok Hozzátok ismételten, merthogy vizsgázni is kell valamikor, meg hát elvileg semmit sem szabad túlzásba vinni... Ahogy mostanában a dolgok haladnak (vagy épp állnak, attól függ, honnan nézem) a blogírás esetében ebbe a hibába sajnos nem valószínű, hogy beleesek, de néha azért kikívánkozik egy két kósza sor a búrámból. A mostani alkalom akár még rendhagyónak is tekinthető, merthogy ilyen jellegű irományt én speciel még nem körmöltem: filmkritika. Mit is jelent ez? Egy személy -nevezzük "A"-nak-, elmondja véleményét valamely moziban látott eposzról és kifejti, hogy szerinte érdemes e azt megnéznie egy másik illetőnek -nevezzük "B"-nek-, avagy nem. Most én leszek "A" személy, és remélem, minél több "B" személynek tudok egy két hasznos, vagy épp teljességgel haszontalan ötletet adni. Merthogy mi is a lényeg a kritikában? A szubjektivitás. Szóval: hogy ez vagy az a film nekem épp baromira nem jött be, nem jelenti azt, hogy mindenki így fog érezni. Nézzük tehát most az alábbi gyöngyszemet csak és kizárólag az én szemszögemből.

Vizsgaidőszak végén nem vágytam másra, csak ülni a kis hátsómon, és meredten bámulni ki  a fejemből. Nem használni azt a szervet, amit a nők leggyakrabban a nyakukon hordanak, a férfiak meg időnként (ha szép és vonzó illetőt látnak a másik nem képviselőiből) úgy kb. deréktájon. Vagy egy arasszal lejjebb... Igen. Amit nem akartam használni, az bizony az agyam. És amit előre leszögezhetek, ennek a kritériumnak az alábbi film tökéletesen megfelelt. Egyik kedvenc motoros oldalam lapozgattam épp (www.sportmotor.hu/), mikor is a videók között megtaláltam egy intro szerűséget, melybe belekukkantva először csupán zenéje fogott meg. Breaking Benjamin: The Diary of Jane. Nem rossz muzsika. Aztán úgy voltam vele, mikor a filmeket válogattam, hogy teszek egy próbát. Az idő úgyis újra hidegebbre fordult, így sok esélyt nem látok rá, hogy mostanában előcsalogassam téli álmából szeretett paripámat, ezért jó motorosként megkerestem az intro gazdáját:

Vad Motorosok (Biker Boyz)

Címkék: motor filmkritika motorok vad motorosok biker boyz

Benzingőzös karácsonyt...

2010.12.23. 23:59 | benzinvérű | Szólj hozzá!

 Karácsony este, kajával megtömve a hasam,

Kimegyek a garázsba, megnézem a Vasam!

Csorgatom a nyálam, elmennék egy körre,

Bánatomban gyorsan rámegyek egy sörre.

Egyre jobban várom már a jó meleg nyarat,

Kínomban gyorsan zabálok még halat.

Így megy, és ezt addig-addig csinálom,

Míg az egészet szép sugárban kihányom.

Azt mondom én Neked, motoros barátom,

Motorozás nélkül szart sem ér a Karácsony!

 

Mivel idegen tollakkal ékeskedni még csak véletlenül sem szeretnék, gyorsan leszögezem: a fentebb elhangzott kis versikét még pár éve sms-ben kaptam egyik kedves motoros barátomtól, Szabitól, de hogy vajon ő e a mű szerzője, vagy más vetette papírra e sorokat, sajnos ezt nem tudom megmondani. Egy biztos, nem tőlem származnak, mint ahogy azt esetleg páran észrevehették, mostanában nem sok irománnyal terhelem a szervereket. Hát ez van, lesz ez még így se! A vers minden szavával egyébként nem is értek egyet, szép ünnep ez gurulás nélkül is, de az biztos, hogy jó volna a hidegben megzötyögtetni a kajálások során felhalmozott zsírpárnákat. Nekem és gondolom még sokaknak ez bizony ünnep lenne az ünnepben. De hát ilyen a mi éghajlatunk, és ne is búslakodjunk emiatt, mennyivel szarabb lenne pl. ilyen szempontból Svédországban lakni. Na ugye! Ez az igazi pozitív hozzáállás! Meg az, hogy valamikor a közeljövőben csak lesz már olyan halmazállapotban valamelyik iromány, hogy publikációra érettnek tudom nyilvánítani. Nem is fecsérlem tovább mások drága idejét, csupán szeretnék még végül 

 

MINDENKINEK NAGYON BOLDOG KARÁCSONYT ÉS MÉG BOLDOGABB ÚJÉVET KÍVÁNNI!!!

 

ui.: ja és még pár apróság a motor és autóbuziknak: széles utat, gumifákat, olcsó benzint, és minél több napsütéses, szép időt! stbstbstb...

Vielen Dank, Herr Honecker!

2010.10.21. 21:45 | benzinvérű | 1 komment

„A szünetnek itt és most VÉGE. ENDE. FINE. FINITO. Mivel más nyelven ez nem jut eszembe, ahhoz meg lusta vagyok, hogy beírjam a gugliba, nem is ragozom. A lényeg, hogy mostantól újra születnek posztok, így sok ezer ember kerülhet vissza a mindennapi malomkerékbe a mély letargiából (muhaha), lesz mit olvasni, lesz mit fikázni, lesz kin és min röhögni.” 

 Ismerős szavak? Talán egy két emberkének az lehet. Merthogy egy kezdő billentyűzet koptató ejtette el őket ezen oldal hasábjain lassan majd 2 hónapja. Igen. Én voltam az. Ilyen az, amikor az ember nagy közönség előtt (legalábbis 3-4 állandó látogató, ezúton is köszönet nekik :) ) csinál segget a szájából. Ezért most megkövetem magam. Ígérni nem ígérek, ötletek, témák vannak, de a megvalósulásukat inkább nem is dátumozom, ehhez mégiscsak könnyebb tartani magam:). A szótlanul töltött pár hét azért nem telt el eseménytelenül. Zsuzsa szépen gyarapította kilométereit (cikk később), elkészült a fényezése és a matricázása is (cikk kicsit előbb), dolgoztam sokat (cikk soha, senkit nem érdekel:) ), eltöltöttünk egy hosszú hétvégét a sterilitás hazájában (cikk később) és Izolda újra látta a napot (cikk MOST!). Igen. Izolda. Róla sajnos még nem sokat hallhatott a nagyérdemű, nem énekeltem meg életét. Egy hálátlan dög vagyok, ki egykori kedvesét, aki mindig hűségesen szolgálta, faképnél hagyta egy nagyobb mellű "pléjméjt" miatt. Kicsit talán elkalandoztam, uh fordítok. "Pléjméjt": Suzuki GS500 (nem röhögni, ez egy ilyen "pléjméjt" lájt). Az egykori hű kedves pedig jelen iromány főhőse, illetve főhősnője, Izolda. Hogy miért aggatok a motorjaimra mindig női nevet, azt nem tudom (pedig nem csinálok velük olyat, amit csak nőkkel érdemes…). Ahogy azt sem, hogy egy vérbeli echte deutsches Mädchen a pl. Heidi helyett hogyan kaphatta tőlem ezt a nevet. De ez jött, ránéztem, és ez ugrott be. Mondtam már, hogy beteg vagyok. Márpedig e hölgyemény tényleg ízig-vérig német leszármazott, egyenesen a festői NDK-ból érkezett. Születési nevén MZ ETZ 251. Ő majdnem, illetve testében tulajdonképpen félig az első rendszámos, igazi nagy motorom. Mondom is miért.

Egy full patent, szög gyári, meseszép, 14000km-es 150-es ETZ-n tettem meg az első ballépéseket, de sajnos bármennyire szerettem, babusgattam, dédelgettem, nem tudtam feledni egy nagy hibáját, amiről persze nem is tehetett. Gyönge volt. Hamar kinőttem. Egyszerűen ha az ember nem csak a város vége és eleje tábla között használja, hanem túrázni indul, kevés már a főútra a jó kis NDK technika 150 ccm-mel. Ellenségként jelenik meg rémálmaidban az összes domb és emelkedő, a gyűlölt szembeszelet már nem is említve. Megvan az utazó 90, de az dombnak felfele már csak olyan 75. Amivel persze a világból kimenne, csak hát ez marha sokáig tart ilyen tempóval. Az autós a seggedben persze nem érti, hogy te nem azért nem mész gyorsabban, mert nem akarsz. Ennyit tud a gép, ezt kell beosztani. Erre találták ki. Így hát a legegyszerűbb tuninghoz folyamodtam: vettem egy erősebb motort. Időközben sajnos egyetlen gazdag amerikai nagybácsi sem jelentkezett, hogy némi pénzmaggal támogasson, így diákként maradt a szoci kategória. Hát akkor válogassunk! 250-es ETZ? Jó volna, de nem tetszik a formája. 350-es Twinsport Jawa? Majdnem ez lett az áldozat. Csakhogy ehhez Győrben égen-földön nincs alkatrész, és hogy minden apró szar miatt alkalmanként napokig álljon? Na neeeem. De van megoldás. Ó igen. Ez a 251-es ETZ. Kicsi vázban „nagy” blokk, régi forma, új erő. Ez kell nekem. El is kezdtem keresni, de aztán magánéleti dolgok miatt kicsit másra kellett az energia. Értsd: sok volt a gond az igazi nővel… Így megismerkedésünk Izoldával teljesen a véletlen műve volt: jó diákként épp éjjeli műszakban gályáztam Meló-Diákos beugróként az egyik győri nyomdában, ahol, mint kiderült, Bazárt is nyomnak. Épp volt egy unalmas 5 percem (kis pénzért úgy állj hozzá a munkához, hogy más is hozzáférjen…). Megláttam az első példányt a gép végén a hirdetési újságból, és úgy találomra belelapoztam. És ott volt. Szinte rám kacsintott a hirdetés: „ETZ-251”. Ajhe. Elfogadható ár. Nocsak! Mi van még itt? „Jó állapotban”. Hm, alakulunk. „Ezüst szín”. Ne bassz! (MZ-ből ez nekem favorit!) Gyorsan privatizáltam egy példányt a zeitungból, és másnap, még a megjelenés előtt csörgettem is emberünket.

-Megvan még?

- Persze, még meg sem jelent a hirdetés, honnan tudod a számom?

Nálam kis mosoly és a válasz:

-Az most nem fontos. És tuti 251-es? (Sokan keverik a 250essel, ami meg ugye nem tetszik…)

-Igen, tuti az, a banántankos.

 Ó igen, itt már örültem.

-Otthon leszel holnap?

-Aha.

-Jó, még egy kérdés, hol laksz?

-Mohács…

LOL. Jó, ha Nyíregyházára kellett volna menni, lehet akkor is megindulok, de azért közel ez sem volt épp. Ha nem is hozzuk el, kalandnak (meg pénzkidobásnak) jó lesz, gondoltam magamban. Az is volt. Már hogy kaland. És megérte, szerelem lett belőle. Édesapámmal ketten zötykölődtünk le vonattal a déli határ eme helyes kis városába. A srác jobb fej, de a motor elsőre ijesztőbb volt, mint reméltem. Újnyi por, kissé lapos gumik, de eredeti állapot.

-Miért adod el? -szólt a jogos kérdés-

-Nincs rá időm, ha nem melózok, a gyerekkel foglalkozok ( a pici lehetett talán fél éves).

Szóval szebbet vártam, de indult, szépen járt, jól húzott. Így hát felpattantunk rá (én mint utas), és (jó)pár óra alatt otthon is voltunk. Útközben persze, csak hogy emlékezzünk rá, szarrá áztunk, a szép, banán formájú tank a gyertyára vezeti a vizet, úgyhogy le is rohadtunk kicsit. Fehérvárnál majdnem elhagytuk az utas kilazult baloldali lábtartóját, így azt gyorsan levettük, ennél fogva én Győrig tartottam a bal lábam a levegőben. Aerobik Norbival? Haggyá má’! Ez volt a kiképzés, az kutya izéje ehhez képest. Ha rá gondolok, most is fáj. Anyu persze, mint korábban a 150-esnél, és mint 2 éve a Suzinál, újfent kitagadott a családból, de erre amúgy is számítottam. Viszont otthon voltunk, és én úgy vigyorogtam körbe a búrámat, mintha egy tartalmas, „zöldben” eltöltött holland kirándulásról tértem volna haza... Volt egy patika 150-es ETZ-m, meg egy majdnem ilyen jó 251-esem. Én voltam az überkirály a telepen. Egy hétig. Aztán már vitték is a 150est, amint meghirdettem. De előtte még, legóztunk egy jót: mivel a két gép csak a blokkban és icipicit a vázban tér el egymástól, mindent, ami a 150-esen jobb állapotban volt, szépen átraktuk a nagytesóra. Csak röviden, a teljesség igénye nélkül: komplett felújított, felkeményített első telók kerekestől, sárvédőstől, első lámpa, nyereg, kilométeróra, fordulatszámmérő, stb, stb, stb. Nem voltak ezek rosszak a 251-esen sem, de az öcsin minden olyan volt, mint a gyárból rendlelt. A 150-es elment a hirdetést követő talán 5. napon, és maradt a 251. Na meg a sok szép emlék, és boldog kilométerek ezrei. Bár megviccelt a bestia, azt hittem h a csere után nem megy úgy, mint előtte. Ilyen az, mikor csal az óra:). Megvolt az utazó 100 még szélben is, tudtam előzni (ésszel), szépen húzott (az erejéhez képest). Szegény rosszabb sorsú társaival ellentétben, akikre 2000 forintot is sajnáltak költeni és csak gyilkolták őket, Izolda üzembiztos, patent gép volt. Na jó. Időnként kellett ez az, de főként csak kopó dolgok. Aztán sajnos bevérzett a torka: egy előzés alkalmával úgy beállt alattam, mint a szög. Eltört a főtengelycsapágy, megszorult az egész, én pedig driftelő kerékkel becéloztam az árkot. Pergett a film gyorsan, és hamarabb vége is volt, mint szerettem volna. Homlokból rendesen legyöngyöztem, és valószínűleg a vérnyomásom sem a minimumon volt, de végül megálltam. Nem én voltam ügyes, gyors volt az őrangyalom. Tehát kapott egy nagygenerált, és félek tőle, hogy most újra ilyen beavatkozásra lesz szükség, merthogy mikor két éve leraktam, nem nagyon tudott kipörögni 4000 fölé, és a blokknak sem volt túl szép hangja. Tippem szerint félreköszörülték a főtengelyt, de még nem szedtem szét, majd kiderül, mi a gond. Szóval egy új életmentő műtét vár rá. Illetve Izolda vár a műtétre. Szegény drágámat tehát mostanában kellőképp elhanyagoltam, mekkora egy szívtelen dög vagyok! Sajnos a Suzi mellett se pénz, se idő, se energia nem volt arra, hogy foglalkozzak vele. De ha úgy vesszük, megtört a jég. 2 hete, amikor (szintén hosszú hónapok után) végre újra kitakarítottam a garázst, Izolda is újra meglátta a napot. Gyorsan lemostam, felpumpáltam a kerekeit, óvatosan megjárattam a hengerét, és lőttem pár képet. Volt ő sokkal szebb is annak idején, amikor még volt rá érkezésem, hogy a hűtőbordák közül egyenként vakarjam ki fülpiszkálóval, régi fogkefével és ronggyal a mocsoknak még az írmagját is. Külön-külön sikáltam Ciffel az összes küllőt, majd ezután még egy órát a kipufogót, hogy mindene szépen csillogjon. Sajna ennyi idő most nem volt, de szerintem úgy is tekinthetünk erre a mosásra, mint valami szép új dolognak a kezdetére. Nevezetesen: miután a Suzit majdnem teljesen késznek nyilvánítottam, más lép a rivaldafénybe, mást fogok buzerni, szerelni, szépíteni. Visszatérek régi hű kedvesemhez, és remélem, megbocsát majd nekem, amiért ilyen nemtörődöm szemét voltam. Szurkoljatok, hogy így legyen!

Katt a képre, galéria!

 

Címkék: motor mz etz 251 mz etz 150 mz motor ndk motor

Minden kezdet nehéz...

2010.08.30. 21:47 | benzinvérű | 1 komment

Visszaolvasva kicsit korábbi pötyögéseimet, rá kellett döbbenjek, hogy időnként bizony eléggé terjengősre vettem a figurát. Tartok tőle, hogy ez a későbbiekben is így alakul majd, sajna alapból ilyen vagyok. Van azonban úgy, hogy erre semmi szükség. Igazából az alábbi pikcsörhöz egyetlen karakter leütése is túl sok magyarázatot adna. Csak nézd meg a képet, és gondolj a címre...

Címkék: orosz esküvő toyota camry

Hangvillások ezrese

2010.08.28. 11:09 | benzinvérű | Szólj hozzá!

Többször meséltem már a későbbi tervekről, szó esett arról is, hogy majd valamikor a közeli, vagy távolabbi, vagy még annál is messzebb bekövetkező jövendőben szeretnék egy frankó onboardot készíteni Zsuzsáról. Mert megérdemli. És mert én is megérdemlem. Aki figyelte a blogot, láthatott már két hasonló jellegű felvételt. Az egyikben tetszett a zene és a video összhangja (benzinveru.blog.hu/2010/03/05/zenes_onboard), a másikban meg csak szimplán egy GS500-ast döntenek a tükörig (benzinveru.blog.hu/2010/03/19/majrecsik_mi_az), így hát itt volt a helyük. A most következő video pedig egy dolog miatt kerül fel ide, ez pedig nem más, mint a követendő példa. Nem. Nem arról akarok mindenkit meggyőzni, hogy kanyarból kijövet csak és kizárólag egykerekezve szabad a következő fordulóig lévő utat megtenni. Arról sem, hogy sima kutyaközönséges főúton kell kikormolni egy ezres sportgépet, mert nálunk az út sem feltétlen partner ehhez (valahogy kátyút megint nem láttam, de biztos nekem nagyon rossz a szemem...). Arról már nem is beszélek, hogy mindezért az attrakcióért a rend éber őrei egy nyilvánvaló és - valljuk be - igazságos tarkón-lövéssel jutalmaznának minket, és fémgyűjtésre ennél azért van egyszerűbb módszer is. Viszont az igényesség. A részletek. Ez teszi követendő példává ezt a pár képkockát. Hogy nem csak annyi volt a lényeg, hogy feldobjuk a tankra a felvevőt, felhajtsuk a rendszámot, azt' nyelezzük a gépnek. Több kameraállás, mutatva a fék és kuplungkart, láncot, kereket, mindent. De a tartó sehol sem látszik. És a vágás. Arról meg már ne is beszéljünk. Ez bizony profi munka. Amit egy profi cég készített. Bár per pill. a www.drsardonicus.com alatt most épp egy zenék letöltésére és koncertjegyek vásárlására kitalált oldal található, de elvileg ez a vállalat volna az elkövető, és a legismertebb video-megosztón is több motorról található felvétel, amit ez a cég készítet, ezen a helyen. Ez a helyszín pedig ismert. USA, Oregon állam. És a motorosok körében viszonylag ismert útszakasz, ahonnan már több hasonló videot és képet láttam. Dragonnak nevezik a helyet, kanyar kanyar hátán és széles, sima aszfalt. Ez kérem a riasztó név ellenére is paradicsom. Motoros paradicsom. A video egyébként több zene aláfestésével kering a neten, egyik jobb , másik rosszabb, de aki nem azt nézi végig, amiben néhol a motor hangja szól, az főbenjáró bűnt követ el. Megelőzendő én most ezt raktam ki ide Nektek. A hangvillások gépéről meg csak annyit, hogy ilyet speciel vásárolni semmiképp sem tervezek, a még távolabbi jövőben sem. De hogy egyszer szívesen vizelném le a bokám egy ilyen szörnyeteg nyergében a félelemtől, amit a gázmarkolat tekergetése vállt ki, az tuti. Azt hiszem beteg ember vagyok.

 

Címkék: yamaha r1 commercial yamaha r1 r1 onboard igenyes onboard

Amikor az ég megkegyelmez

2010.08.15. 20:48 | benzinvérű | 4 komment

2010, július 28, szerda:

Kedves naplóm! A kedvem rossz. Szinte már depressziós. Az idő szar. Az eső szakad, hideg van, és fúj a szél. Abból a rohadt túrából nem lesz semmi. Hagyjuk is inkább...

 

2010, július 29, csütörtök:

Kedves naplóm! A kedvem talán még szarabb, mint az idő. Még jobban fúj a szél, előkerültek a pulcsik, papucsot még a bátrabbak is csak otthon vesznek. A túrát inkább ne is firtassuk... Tököm tele van!

 

2010, július 30, péntek:

Kedves naplóm! Jobb a kedvem! Kisütött a nap! 5 percre! Aztán újra beborult. De nem érdekel. Nem adjuk fel. Az idő csak ijesztget, de akkor is jó lesz. El fogunk indulni. Ritkán van ilyen alkalom. Akkor is meg kell próbálni!

 

2010, július 31, szombat:

Kedves naplóm. Ez egy q.va jó nap volt. Most dögfáradt vagyok, a többit majd később! :D

 Bár normális naplót nem írok, csak ilyen semmire sem valót, valami hasonló pár sor kerülhetett volna bele július utolsó napjaiban. Ekkor volt túl az egész ország a sokadik eső és vihar áztatta időszakon ebben a nyárnak csúfolt évszakban, ami ezen kellemetlenségek mellett néhol tényleg elhitette velünk, hogy meleg van, jól érezhetjük magunkat, strandolhatunk, kirándulhatunk. Vagy éppen túrázhatunk egy jót. Amire a magamfajta kétbalkezes motor-buherátor úgy vágyik már, mint éhező a falat kenyérre. Amikor hosszú hónapok folyamatos és kitartó szopása után végre jut neki 3-4 óra gyönyör, amikor először működik jól a gépezet, amikor végre érezheti, hogy megérte a sok fáradtság. Na ez nekem nem ezen a hétvégén történt meg. No nem azért, mert Zsuzsa rakoncátlankodott volna. Teljes nyugalomban falta magába a kilométereket, de számomra szerencsére ez az első pillanat, a szezon eleji szüzesség újbóli elvesztése már egy héttel korábban megtörtént. Arról most nem is akarok beszélni. Akkor a nagy forgalom, majd a sötétedés miatt igazából rendesen kipróbálni nem tudtam Zsuzsát, de azért levitt és visszahozott Balatonalmádiból, ezért úgy gondoltam, bizonyított. Rá mertem hát ültetni asszonypajtást, hogy a sok türelem végre meghozza gyümölcsét, és Ő is érezhesse, mennyire fasza dolog a jó időben suhanni, nézni a tájat, élvezni a kanyarokat, a sebességet. Ez azonban szervezést igényel, nem is kicsit. A motor ugyanis sajna nem ott van, ahol életem valódi párja és én a mindennapjainkat töltjük, és bizony különböző okok miatt barátném ritkán tud csak eljönni oda, ahol a motor pihen hétköznap. Így hát meg kellett beszélni előre, melyik hétvége lehet jó a közös kiruccanásra, Zsuzsának már teljesen használhatónak kellett lennie, stb. És ugye ezek azok a dolgok, amiket én tudok befolyásolni. De az idő. Hát az mocsok egy dolog. Hányszor van az, hogy a munkahelyről kisandítva verőfényes napsütés köszön vissza ránk, de ahogy a kapun kilépünk, zuhanyozni tudnánk a záporban. És bizony ilyen zuhanyzós, záporos, hűvös, szeles napok követték egymást július utolsó hetében, aminek szombatjára terveztük a túrát. Kedvem tehát borúsabb volt, mint az idei legfelhősebb égbolt. Végig szar idő volt, de én tudtam, hittem benne, hogy ezt a hétvégét holmi eső és a szinte mínuszokat röptető orkán nem fújhatja el, jól fog sikerülni. És hála az égieknek, így is történt. Ha eddig még nem kristályosodott volna ki, egy kisebb, egy napos kiruccanást terveztünk barátnőmmel, szigorúan motorral végrehajtva. Az úti cél viszonylag hamar meglett: Tapolcára mentünk barlang-csónakászni. Én valamikor régen még pelyhestökű koromban jártam már itt, és kellemes élményekkel távoztam, asszonypajtásnak viszont eddig kimaradt az ominózus látnivaló. Így hát még pénteken felvettem az itinert, megnéztem a térképet, merre is lesz érdemes gurulni. A Győrből Veszprémbe vezető 82-es utat szinte mint a tenyeremet ismerem, és a dunántúli motorosoknak valószínűleg nem is kell bemutatni, az egyik leginkább kedvelt útvonal. Az ok egyszerű: Bakonyi dombok, Cseszneki szerpentin, frankó kanyarok, elfogadható forgalom, viszonylag normális úttest. És hogyan tovább? A legegyszerűbben. Veszprémből egyenes út vezet Tapolcára, és mindeközben egy csodás panorámában gyönyörködhetünk. Kapolcs, Vigándpetend neve ismerős? Bezony, a Művészetek Völgye- rendezvénysorozat központjai, na mi is ezeken a szép helyeken mentünk keresztül, és pont azon a hétvégén, amikor a fesztivál zajlott. Így a forgalom kicsit nagyobb volt, de még teljesen vállalható, és még ha nem is lett volna az, a kanyarok, az erdő, és a dombok mindenért kárpótoltak volna bennünket. Innen hova? Le a Balcsira. A legrövidebb úton haladva Badacsonytomajon lyukadtunk ki, jobbra-ballra a Balaton-felvidéki tájképet meghatározó hegyek. Meseszép, ezeknek a látványával én speciel nem tudok betelni. Biztos szép az Alpok, szívesen kanyarognék a Dolomitokban, de ez itt van nálunk, értékeljük hát! Tomaj után ráhajtottunk a 71-es útra, amin egészen Almádiig jutottunk, majd egy huszáros kanyarvétellel ismét Veszprém, ahonnan újra a 82-esen a végcélig, Győrig vezetett utunk. Ennyit az itinerről!

Estére hivatalosak voltunk egy jóbarátunkhoz, ezért reggel 8, maximum 9 órás indulást terveztem be. Mivel nővel mentem, így kb. 10 óra után valamivel sikerült is elindulnunk...( na jó, én is eltököltem kicsit az időt:) ). Már kitoltam a mocit a garázsból, épp melegedett mindkét henger, mi pedig igyekeztünk felölteni gúnyánkat, amikor megjött az égi áldás, csöpögni kezdett az eső... Persze nem nagyon lepődtem meg, a napnak még csak halvány alteregóját sem láthattuk a felhőktől. "Mi legyen?" Tette fel életem párja jogtalannak még csak véletlenül sem nevezhető kérdését. Mire én borús, de mindenképpen határozott választ adtam. "Elindulunk, ha nagy a gáz, visszafordulunk!" A dologhoz annyi még hozzátartozik, hogy ez nem feltétlen mint bátorság jelenik meg az erényeim között. Azért felelőtlenségről sem kell beszélnünk talán, de az igazság valahol a kettő között lakozik. Merthogy én az évek alatt összeharácsoltam egy alap motoros szerkót, úgymint kabát, nadrág, bukó, de sajnos ugyanezt barátnőmnek még nem sikerült előteremteni. Ezért hát esőben Ő ázik el hamarabb, másról meg inkább ne is beszéljünk. De bíztam az ítélőképességemben, és ez most így utólag jó döntésnek bizonyult. Ugyanis az eső egészen addig csöpögött, míg a benzinkútról ki nem gurultunk. Aztán elállt. Felhők persze maradtak, de se szél, se hideg nem hátráltatott minket. A Veszprémig terjedő etap a szokásos ütemben telt, viszonylag hamar leértünk, kanyarogtunk egy jót Cseszneken, normális 100-110-120-as tempót tudtunk tartani. Veszprém után előkotortam első pihenőnk alkalmával még utoljára A5-ös gípieszem, amit az egyszerűség kedvéért inkább térképnek hívok, és vetettem egy pillantást a helységekre, amiken átmegyünk vagy érintünk. Ez a rész Tapolcáig eddig ismeretlen volt számomra, de rákerült a kedvencek listájára, tényleg megéri erre kanyarni, nagyon szép a táj. A felhők is, és a jószerencse is kísért minket, így bár a zabszem benne volt sejhajomban, nem esett az eső. Egy minimális kavarodás csak Tapolcára beérvén következett be, merthogy nem tudtam, merre van a Csónakázó barlang, de egy helyi kedves bennszülött (nem bunkóságból írtam, a helyieket mindenhol így hívom) útbaigazításával pikk-pakk megtaláltuk.

Tapolca egyébként kedves kis városnak tűnt elsőre, az emberek legalábbis mindenképpen segítőkészek. A mocit a barlang bejáratától kb. 30 méterre a járda szélére támasztottam le (senkinek nem volt útban!!!), és az itt a kapualjban fagyit és mindenféle üdítőt áruló kedves bácsit megkértem, nézzen rá néha. Mivel Tőle egy méterre állt, ez nem volt probléma. Szívességét egy nála vásárolt bubis vízzel és egy kis borravalóval háláltam meg. Ja, még valami: látván, hogy mennyi cuccunk van (2 bukó, 2 kabát, gerincproti...), felajánlotta, hogy ezeket rakjuk be hozzá, vigyáz rá, senki nem fog hozzányúlni. A gesztus számomra jóval több volt, mint kedvesség, uh. nyugodt szívvel ajánlom Őt, mennyetek hozzá bizalommal! Ezután nem maradt más hátra, mint kivárni a szokásosan egy órás sort ( állítólag mázlink volt, kétszer eddig is eltarthat mire bejut az ember...), lecsengetni fejenként egy ezrest (diákkal hét vagy nyolcszáz), majd újabb türelmet igénylő várakozás után lecsattogni a barlangba. Itt lent a levegő nagyon jó, gyógyító hatása is van, légúti betegségben szenvedőknek különösen ajánlott. Maga a csónakázás mondjuk nem tart sokáig, 20-25 perc alatt lehet kb. körbeérni, de a víz is nagyon tiszta, és a barlang kövei is szépek. A víz mélysége elvileg 20 centi és a 2 méter között változik, de ebből nem lehet érzékelni szinte semmit sem, mindenhol leláthatunk az aljára. Rá kellett jönnöm közben több dologra is: Fa Nándornak és nekem biztos hogy nem volt közös ősünk, az én kezemben ugyanis mocskos hülyén mutat az evező, és legalább ilyen hülyén viselkedik is. Valahogy nem nagyon tudtunk egyenesen menni, de legalább az út jó részén nincs is szükség hiányzó tudásunk fitoktatására: kézzel nyugodtan hajthatjuk magunkat és a csónakot, az oldalsó fal néhol extrémen közel van, így elérjük, és egy két helyen bizony a fejünket is lábaink közé kell kapni, ha nem akarjuk, hogy a plafon megskalpoljon minket. Sajna az itt készült képek némelyike távolról sem közelíti meg a tökéletest, de a régi digigép és az adott fényviszonyok ezt a kombót dobták ki. A vételárat egyáltalán nem, viszont a WC díját mindenképp sokallom: 120 Ft-ot elkérni egy elég leélt hatást keltő klotyó használatáért nálam a nyilvánvaló rablás kategóriájába tartozik. A csónakázás után vettünk még egy üdítőt a bácsitól, adtam még egy kis borravalót, és megköszöntük a kedvességet, hogy Tapolca másik turisták által kedvelt helyére guruljunk.

Ez a Malom-tó. Tudják a helyiek, mitől döglik az idegen: a víz itt is kristálytiszta, elvileg ez a tó táplálja a barlangot (vagy fordítva, már nem is tudom), szép nagy halak úszkálnak benne, és egy rendezett, kedves kis parkszerűség veszi körül. A Malom mellett közvetlenül egy étterem is van., de ide nem mentünk be. Érdemes itt a tóparton leülni egy kicsit, és nézni a vizet meg a környezetet, nyugalmat áraszt az egész. Erre szükségem is volt, mert ahogy megálltunk a malomnál, újra csöpögni kezdett az eső, de amint újra felszálltunk a motorra, el is állt. Mondom, mázlink volt végig. Ezután a Balaton északi oldalán futó 71-es út kicsit csalódás volt: azt hittem, végig sasolhatjuk majd a magyar tengert, de sajna nem így van, viszonylag rövid szakaszokon lehet csak kilátni a nyílt vízre (legalábbis ezen a részen), és nem is nagyon tudtam a látvány kutatásával foglalkozni, újból ráncok jelentek meg homlokomon: itt ugyanis nem sokkal korábban esett az eső, vizes volt az út. És nevezzetek puhapöcsnek, de barátnővel a hátamon, akin igazi normális védőfelszerelés nincs, ez engem finoman szólva is aggasztott. Ezért hát (valamint a nagy forgalom miatt) jó lájtosra vettük a tempót, de Veszprémbe érve szerencsére újra száraz és viszonylag kátyúmentes flaszter fogadott minket. Innen már szinte magától ment Zsuzsa, annyira ismeri már a Győr- Almádi közti etapot. Cseszneken még megálltunk egy nyújtózásra, és a fényviszonyoknak, valamint barátnőm kitartó állítgatásának köszönhetően sikerült egy két olyan képet lőni a Suziról, amiről teljes nagyképűséggel állíthatom, bármilyen katalógusban megállná a helyét. Ezek közül az egyik a korábbi posztban szereplő pikcsör, a többit meg majd akkor lehet látni, ha már bepötyögtem, hogy is készült a festés (idővel meglesz ez is:) ). A Kapolcsi részről sajna nem készültek fotók, bár a táj megérdemelte volna, de azért féltem attól hogy megázunk, uh. inkább húztam a belünket. Este még egy jót iszogattunk a cimborákkal, és valamikor dög fáradtan belehuppantunk az ágyba. Fáradtan, de élményekkel gazdagodva! Ja és még pár dolog a végére: had dagadjon kicsit a csöcsöm, had legyek büszke. Zsuzsa egyetlen köhintés nélkül, bárminemű problémának még csak halvány előjelét sem mutatva hurcolta végig fenekünket, eközben két emberrel és hátizsákkal a vállán 4,4 -et kért inni 100 kilométerenként, az út jó részén 100-120 közti sebességet tartva. Ügyes volt. Dagadhat a csöcsöm. Hogy mibe fájt a nap? Térkép szerint 286 km, durván 13 liter benzin, + kétezer a belépő, meg mondjuk még egy ezres költőpénz: sac/kb 8 darab jó magyar Mátyás-királyos pezó. Megérte? Há’ hogy a viharba ne?!

Albumhoz katt a képre!

Címkék: tapolca suzuki gs500 tapolcai csonakazo barlang tavasbarlang malom to motoros tura

Kocablogger!

2010.08.11. 00:01 | benzinvérű | 1 komment

Egy hónap? Kicsit kevesebb, kicsit több? Nem is tudom. Na kb. ennyi telt el azóta, hogy utoljára billentyűt koptattam. Ennek több oka volt. A legfontosabbak sorrendben. Időhiány, lustaság, munka (amiért fizetnek), munka (amit én fizetek...), stb. De még mielőtt átmennék önsajnálatba, vagy ami talán még rosszabb, magyarázkodásba, gyorsan le is zárom ezt annyival, hogy a szünetnek itt és most VÉGE. ENDE. FINE. FINITO. Mivel más nyelven ez nem jut eszembe, ahhoz meg lusta vagyok, hogy beírjam a gugliba, nem is ragozom. A lényeg, hogy mostantól újra születnek posztok, így sok ezer ember kerülhet vissza a mindennapi malomkerékbe a mély letargiából (muhaha), lesz mit olvasni, lesz mit fikázni, lesz kin és min röhögni. Ez volnék ugye én, illetve a hülyeségeim, amikről majd kisebb-nagyobb eposzok születnek. Mivel a fenti pár sor értelmét hosszas és rendkívül körültekintő tudományos kutatás után sem sikerülne megfejteni, ráadásul korán is kelek, ezért újraindulás gyanánt most csupán nagy vonalakban felvázolom, hogy mit sikerült alkotni az elmúlt egy hónapban: először is, Zsuzsa össze van rakva, le van festve, le van műszakizva, mi több, a vizsga óta már kb. 600 db kilométerrel sikerült gyarapítani órácskáját, és amint valamikor sikerül egy új forgalmit szereznem benne az új színnel, a gyorshajtáson kívül még a rend legéberebb őre sem köthet bele semmibe. De olyat meg úgysem teszek. Addig, amíg ez nem történik meg, reménykedek benne, hogy a vizsgán kapott papír lobogtatása még így 3 héttel a kiállítása után is meglágyítja a fakabátok szívét, és "egy további jó utat"-tal elengednek. Aztán. Egy nekem is, de főként jóbarátomnak, Bencének fontos dolog: le lett végre fújva hosszú hónapok után Kanári becenévre hallgató gyönyörű szép Suzuki Swiftje (cikk majd elvileg valamikor...). Ezzel mondjuk annyira nem vagyok kibékülve, mégiscsak jórészt az én munkám, és bizony ránézésre a legelső kifejezések, amik eszembe jutnak a "messze a legszebb..." és a " jól áll neki a jótékony homály és/vagy a távolság...". Ergo nem lett valami szép, de hát most ennyit tudtam alkotni. Közben voltunk életem valódi párjával egy nagyon jól sikerült kis túrán, amiről egy rövid kis szösszenetet pár napon belül lehet majd olvasni. No hát így tömören-röviden, nagy vonalakban ennyi történt. Leírva nem is tűnik soknak, na de ami mögötte van, az bizony jó sok munka. És akkor itt szeretném megköszönni az ebben a munkában részt vevő barátoknak a sok segítséget ( szigorúan nem sorrendben: Cémi, Bence, Anita, Kese, Matyi ), és az összes többi barátnak (Pepe és a többiek), akik elviselték, hogy pl. hónapokon keresztül nem nagyon tudtam másról beszélni, mint a festés, összerakás, szétszedés, csiszolás, stb. És aki mindebből a legtöbbet hallott, Ő pedig barátnőm, neki külön köszönet és hatalmas csodálat, mert volt annyi türelme, hogy még most is mellettem van. Szerencsés egy flótás vagyok. Szóval, így egyben mindenkinek egy big thx, aki segített és/vagy elviselt, mert nélkülük bizony nem gyarapodhatott volna a Suzuki gyár egy ilyen jól sikerült katalógusfotóval, mint az alábbi:

 

Címkék: csesznek suzuki gs 500 cseszneki var

Ezt jobban át kellett volna gondolni...

2010.07.06. 23:21 | benzinvérű | Szólj hozzá!

Suicide. Öngyilkosság. Számos kérdést felvet, lehetne róla filozofálni nagyon hosszan, és valószínűleg soha nem lehetne objektív képet alkotni róla. Én sem szeretnék véleményt nyilvánítani, legalábbis a helyességét tekintve biztosan nem. Na de a mód! Az bizony már érdekes. És ha beszélhetünk az öngyilkosság humánus kivitelezéséről (ami azért valljuk be legalább olyan morbid gondolat, mint az alkoholmentes sör), akkor a következő kép ennek homlokegyenest az ellenkezőjét mutatja. Merthogy ennél fájdalmasabban, kínzásokban gazdagabban és hosszabban kilehelni lelkünket már tényleg csak hatalmas kreativitás árán tudjuk, ebben biztos vagyok. A képet egyébként jóbarátomnak, Bencének ajánlom. Nem mintha Ő szeretne elkövetni bármi hasonlót, de nagyon régóta filózik rajta, hogy egyszer vásárol egy ilyen igazi gengszterverdát ( azért ez szerintem kellőképpen kimeríti a hazárdjáték fogalmát), amiből aztán abszolút hitelesen szólhat majd a német rapp. Sok sikert kívánok neki hozzá, megérdemelné, hogy ez az álom teljesüljön. Ja, és végül a pikcsör:

Címkék: w140 mercedes w140 gengsztermerdzsó