Az a dolog, amit nekem még meg kell tanulnom eltüntetni. A gumi szélén lévő meg nem kopott rész, amire rápillantva egyből le tudja vágni egy motoros a másikról, hogy mennyire ügyes, mennyire tökös, mennyire érzi a gépet, vagy éppen mennyire vezet állat módjára.

A korábbi posztban kedves barátom kifogásolta, hogy csak hosszú, egyenes szakaszon, átlag tempóval megy az úriember, így gondoltam, megmutatom mi az, ami némileg több adrenalint termel. A videó valahol Svájcban készült, gyönyörű, vadregényes vidéken. Hogy mi az érdekessége? Mi az, ami ezen az úton nincs, de egy nálunk készült onboard-on a pixelek 80%-át lefedi? Bezony. A KÁTYÚ. Nyílván ott a switzerlandiaknál nincs ilyen szélsőséges időjárás, mint kishazánkban, ugyan mi más oka lehetne eme hiányosságnak. A video érdekessége még (az én szememben legalábbis), hogy a hátsó emberke, akinek a szemszögéből láthatjuk a tovasuhanó kanyarokat, egy fojtott R6-os Yamaha-val egy GS500-as Suzukit követ. Igen, egy olyan mocit, mint ami az én hátsómat szokta eljuttatni A-ból B-be. Sokak szerint a GS500 nem alkalmas arra, hogy lapon forduljon az ember, nem lehet vele úgy vadászni a kanyarokat, mint egy igazi, kemény gyorsaságival, márpedig az R6-os Yama szerény véleményem szerint pont ebbe a kategóriába tartozik, még ha folytott is, a futóműve bizony ugyanolyan, mint az erős, gyári kivitelűnek. Ez tehát azt jelenti számomra, hogy érdemes tanulni, mert gyakorlással, tapasztalatszerzéssel, valószínűleg kicsit sűrűbb olajjal az első telóban talán én is meg tudom csiszolni a lábtartót, a kipufogót, meg ami ilyen kanyarokban le tud érni, a Suzi ezek szerint képes rá. A jó zene itt is megvan, a látvány szintúgy, nincs más hátra, mint gyönyörködni, és TANULNI a látottakból!