Üdvözletem minden kedves és még kedvesebb látogatónak. Hosszú szünet után szólok Hozzátok ismételten, merthogy vizsgázni is kell valamikor, meg hát elvileg semmit sem szabad túlzásba vinni... Ahogy mostanában a dolgok haladnak (vagy épp állnak, attól függ, honnan nézem) a blogírás esetében ebbe a hibába sajnos nem valószínű, hogy beleesek, de néha azért kikívánkozik egy két kósza sor a búrámból. A mostani alkalom akár még rendhagyónak is tekinthető, merthogy ilyen jellegű irományt én speciel még nem körmöltem: filmkritika. Mit is jelent ez? Egy személy -nevezzük "A"-nak-, elmondja véleményét valamely moziban látott eposzról és kifejti, hogy szerinte érdemes e azt megnéznie egy másik illetőnek -nevezzük "B"-nek-, avagy nem. Most én leszek "A" személy, és remélem, minél több "B" személynek tudok egy két hasznos, vagy épp teljességgel haszontalan ötletet adni. Merthogy mi is a lényeg a kritikában? A szubjektivitás. Szóval: hogy ez vagy az a film nekem épp baromira nem jött be, nem jelenti azt, hogy mindenki így fog érezni. Nézzük tehát most az alábbi gyöngyszemet csak és kizárólag az én szemszögemből.

Vizsgaidőszak végén nem vágytam másra, csak ülni a kis hátsómon, és meredten bámulni ki  a fejemből. Nem használni azt a szervet, amit a nők leggyakrabban a nyakukon hordanak, a férfiak meg időnként (ha szép és vonzó illetőt látnak a másik nem képviselőiből) úgy kb. deréktájon. Vagy egy arasszal lejjebb... Igen. Amit nem akartam használni, az bizony az agyam. És amit előre leszögezhetek, ennek a kritériumnak az alábbi film tökéletesen megfelelt. Egyik kedvenc motoros oldalam lapozgattam épp (www.sportmotor.hu/), mikor is a videók között megtaláltam egy intro szerűséget, melybe belekukkantva először csupán zenéje fogott meg. Breaking Benjamin: The Diary of Jane. Nem rossz muzsika. Aztán úgy voltam vele, mikor a filmeket válogattam, hogy teszek egy próbát. Az idő úgyis újra hidegebbre fordult, így sok esélyt nem látok rá, hogy mostanában előcsalogassam téli álmából szeretett paripámat, ezért jó motorosként megkerestem az intro gazdáját:

Vad Motorosok (Biker Boyz)

Igazából azt kaptam, amit vártam. Volt már hasonló élményben részem, amikor is talán tavaly megnéztem a "Vas" című eposzt. Hát, na. Szóval nem gondoltam volna, hogy a Fast and Furious sorozat után van még lejjebb a ranglétrán, de úgy tűnik, naív vagyok. Egyszerű a képlet: vegyünk sok dögös csajt xxl-es szilikoncickókkal kb. annyira felöltözve, amitől még Kelemen Anna is önként lépne be az erkölcsös nők pártjába (vajon van ilyen?). Legyen benne sok frankó, erős autó, amire az autóbuzik csorgathatják nyálukat. Találjunk ki hozzá valami harmatgyönge sztorit, és készítsünk sok látványos felvételt, ahogy az imént említett járműveket jól feltuningoljuk egy szem villáskulccsal 10 perc alatt (Macgyverek előnyben), ezeket aztán szép okosan tkra törjük, leégetjük róluk a gumit, stbstbstb. No valami hasonló a formáció itt is, de hogy azért a rendezőt (Reggie Rock Bythewood, nem ismerős a név? nekem sem...:) ) plágium vádjával ne illethessék, változtatott rajta: kicserélte a fasza autókat fasza motorokra. És miért is jó egy ilyen jellegű film? Mert ezeket a műveket, még ha esetleg kevésbé jól sikerültek is filmes szempontból, rengeteg motor és autóbuzi fogja megnézni. Az meg sok-sok mani. Gondolom nem kevéssel több, mint amennyi a forgatás költségvetése. Azt hiszem, kicsit elkalandoztam. Térjünk vissza a Vad Motorosokhoz.

A mű 2003-ban készült, hol máshol, mint Amerikában. A kategóriákat tekintve talán az akciófilm mellett tehetjük ki a pipát, de az biztos, hogy a fő elem csak a látvány, semmi más. Merthogy történet, mint olyan, nem sok van. Adott egy, illetve több motoros banda. Adott egy srác, aki keresi a helyét, szeretne kitűnni a tömegből és szeretne megfelelni az apjának, hogy az büszke lehessen rá. Vegyünk egy kis bonyodalmat: apát szerencsétlen baleset éri, és meghal. Ezután a fiú igyekszik a maga útját járni, de ez nem megy könnyen, mert a királyi trónt már elfoglalja valaki. Eme vezér, mint később kiderül, a fiú valódi apja. Közben persze hősünk szerelmes lesz, be is cserkészi szép, formás menyecskéjét. Idővel megmutatja, hogy tényleg frankón motorozik, így elismerést és barátokat is szerez. Saját motoros klubot alapítanak. Egyre többen és többen lesznek, egyre ügyesebbek, a fiú pedig most már tényleg vágyik a koronára, amit úgy érzi, megérdemel. Eljő hát a tetőpont, fiú megvívja csatáját a királlyal, aki persze végül úgy dönt, hagyja nyerni az ifjabbat. Mégiscsak az apja ugyebár...És a végén apa és fia kibékülnek, mindenki boldog, minden frankó. Mint a mesében. Ja és hogy most poéngyilkos vagyok? Elmeséltem a szitut? Higgyétek el, ez semmit nem von le a film értékéből. Merthogy tényleg marhára adja magát, hogy mi fog történni, szinte 10 perc után meg lehet mondani, hogy mi lesz a FINE felirat előtti utolsó pár képkocka. És nem azért, mert én olyan marha okos vagyok, hanem mert ezt a filmet így találták ki. Ettől függetlenül minden motorbuzinak ajánlom, hogy nézze meg, mert nagyon jó felvételek vannak szeretett paripáinkról. Illetve, az enyém ugyan nem lett sztár a film által, de azért egy kettő gépet szívesen beállítanék képzeletbeli garázsomba. Bár az is igaz, hogy a vasak jó része abban az Amerikai stílusban lett átépítve, ami nekem mondjuk rohadtul nem bejövős: nem látom értelmét, miért kell 2 méter hosszú hátsó villa egy Hayabusára, miért kell mindennek krómból lenni, miért kell egy 200 lovas motorra nitrót rakni, stb. Biztos van akinek ez bejön, nekem annyira nem fűlik hozzá fogam. Ja és van még pár dolog, amit megtanulhatunk a filmből, nevezzük őket kicsi költői túlkapásoknak:

1. Mindig van még egy sebességi fokozat. Az már nem is motor, amiben a váltó kevesebb mint 10 sebességes!

2. Gyorsulni csak és kizárólag földúton szabad, mert az tapad és jó sima a felülete...(na jó, ilyen csak egyszer van, de majdnem megpusztultam a röhögéstől:) )!

3. Egy ZX6-os Kawán még végsebesség közelében (240km/h?) sem lobog nagyon a (hosszú) hajunk bukó nélkül!

4. Minden amcsi 19 évesnek több köteg összetekert bankó van a zsebében, amit időnként hozzá lehet vágni csakúgy a másikhoz!

5. Stuntolni csak és kizárólag trikóban, védőcucc nélkül, mer' az úgy fasza:)!

És akkor egy kicsit a színészekről, mert ez mondjuk engem meglepett. A főszereplő srác  (Derek Luke, vagyis Kid) nekem nem volt ismert korábbról, akár első filmes, akár nem, jól játszotta a figurát és ha fele olyan jól motorozik, mint a dublőre, nagy baj már nem érheti az utakon. (filmbéli partner: főként sárga, meg ilyen-olyan színű szívlámpás, 750-es Gixer)

Egy régi nagy kedvencem is feltűnt a vásznon, igaz csak kis időre. Emlékeztek még a 90'-es évek sikersorozatára? ER? Vészhelyzet? Bezony, Benton Dr. (Eriq La Salle, illetve itt Slick Will)  bebizonyította, hogy megállja helyét a motorok orvosaként is. (filmbéli partner: valami dög nagy amcsi terepjáró, talán Ford F150)

Aztán aki nekem nagy meglepetés volt, nem más, mint az igazi klasszikus, a Matrix Morpheusa, Laurence Fishburne, vagyis Smoke. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy elvállalja egy ilyen jellegű filmnek a főszerepét. Most komolyan: szerintetek nem visszalépés ez a Matrix után? (filmbéli partner: gyorsulásra épített, lila Hayabusa)

Következzék a leányzó, aki a motorok mellett az első számú adu-ász a filmben: Meagan Good, vagyis Tina. Mocskos jól néz ki, mocskos szép arca van, mocskosul nem parázik, ha motorozni visszük, ja és tetoválóművész. Kell nála jobb barátnő:)? (filmbéli partner: utas, Kid oldalbordája:) )

És végül az a figura, akinek talán legkevésbé kellett megjátszani magát, ennél fogva hitelesen hozza a kissé genya és alattomos ősrocker motoros karaktert. Kid Rock, illetve most Dogg. Valamiért nekem ez a pofa soha nem volt túlságosan szimpi, bár az tény, hogy a Sweet Home Alabama az Ő feldolgozásában is marha jó muzsika, ügyesen nyúlt hozzá a számhoz. (filmbéli partner: valami épített giccses chopper az O.C.C. támogatásában, és egy gyorsulásra épített ZX12-es Kawa, legalábbis azt hiszem...)

Sok-sok kevésbé ismert, főként színes bőrű szereplője van a filmnek, jó részük széjjelvarva tetőtől talpig, mert hát tetkó nélkül nem is vagyunk hitelesek egy igazi amerikai motoros bandában sem. Az Ő és az Amerikában népszerű gyorsulási versenyek világába nyerhetünk betekintést, ha rááldozunk életünkből úgy 110 percet. 

Konklúzió: ha valakinek úgy tűnt volna, hogy csak fikázni akarom a filmet, na Ő téved. Meg kell nézni. Minden motorbuzinak kötelező. Mert ennyivel hódolnunk kell szenvedélyünknek. Mert minden apró filmes baki és a nem túl pörgős történet ellenére tetszeni fog. Egyszer. De barátnőt, barátot ne kérjünk akkora szívességre, hogy üljön le velünk, mert aztán bizony hallgathatjuk idétlen időkig:)!

Kedvcsináló fotók!

Ja és végül a szám, ami miatt a filmet megnéztem. Most nagyon rákattantam:)!