Egy hónap? Kicsit kevesebb, kicsit több? Nem is tudom. Na kb. ennyi telt el azóta, hogy utoljára billentyűt koptattam. Ennek több oka volt. A legfontosabbak sorrendben. Időhiány, lustaság, munka (amiért fizetnek), munka (amit én fizetek...), stb. De még mielőtt átmennék önsajnálatba, vagy ami talán még rosszabb, magyarázkodásba, gyorsan le is zárom ezt annyival, hogy a szünetnek itt és most VÉGE. ENDE. FINE. FINITO. Mivel más nyelven ez nem jut eszembe, ahhoz meg lusta vagyok, hogy beírjam a gugliba, nem is ragozom. A lényeg, hogy mostantól újra születnek posztok, így sok ezer ember kerülhet vissza a mindennapi malomkerékbe a mély letargiából (muhaha), lesz mit olvasni, lesz mit fikázni, lesz kin és min röhögni. Ez volnék ugye én, illetve a hülyeségeim, amikről majd kisebb-nagyobb eposzok születnek. Mivel a fenti pár sor értelmét hosszas és rendkívül körültekintő tudományos kutatás után sem sikerülne megfejteni, ráadásul korán is kelek, ezért újraindulás gyanánt most csupán nagy vonalakban felvázolom, hogy mit sikerült alkotni az elmúlt egy hónapban: először is, Zsuzsa össze van rakva, le van festve, le van műszakizva, mi több, a vizsga óta már kb. 600 db kilométerrel sikerült gyarapítani órácskáját, és amint valamikor sikerül egy új forgalmit szereznem benne az új színnel, a gyorshajtáson kívül még a rend legéberebb őre sem köthet bele semmibe. De olyat meg úgysem teszek. Addig, amíg ez nem történik meg, reménykedek benne, hogy a vizsgán kapott papír lobogtatása még így 3 héttel a kiállítása után is meglágyítja a fakabátok szívét, és "egy további jó utat"-tal elengednek. Aztán. Egy nekem is, de főként jóbarátomnak, Bencének fontos dolog: le lett végre fújva hosszú hónapok után Kanári becenévre hallgató gyönyörű szép Suzuki Swiftje (cikk majd elvileg valamikor...). Ezzel mondjuk annyira nem vagyok kibékülve, mégiscsak jórészt az én munkám, és bizony ránézésre a legelső kifejezések, amik eszembe jutnak a "messze a legszebb..." és a " jól áll neki a jótékony homály és/vagy a távolság...". Ergo nem lett valami szép, de hát most ennyit tudtam alkotni. Közben voltunk életem valódi párjával egy nagyon jól sikerült kis túrán, amiről egy rövid kis szösszenetet pár napon belül lehet majd olvasni. No hát így tömören-röviden, nagy vonalakban ennyi történt. Leírva nem is tűnik soknak, na de ami mögötte van, az bizony jó sok munka. És akkor itt szeretném megköszönni az ebben a munkában részt vevő barátoknak a sok segítséget ( szigorúan nem sorrendben: Cémi, Bence, Anita, Kese, Matyi ), és az összes többi barátnak (Pepe és a többiek), akik elviselték, hogy pl. hónapokon keresztül nem nagyon tudtam másról beszélni, mint a festés, összerakás, szétszedés, csiszolás, stb. És aki mindebből a legtöbbet hallott, Ő pedig barátnőm, neki külön köszönet és hatalmas csodálat, mert volt annyi türelme, hogy még most is mellettem van. Szerencsés egy flótás vagyok. Szóval, így egyben mindenkinek egy big thx, aki segített és/vagy elviselt, mert nélkülük bizony nem gyarapodhatott volna a Suzuki gyár egy ilyen jól sikerült katalógusfotóval, mint az alábbi: