Érdekes cikk jelent meg a  www.hg.hu oldalán. A szerző összegyűjtött párat fiatal és tehetséges, valamint kevésbé fiatal, de nagyon tehetséges designerek munkáiból, melyek fő témája: A JÖVŐ MOTORJA (www.hg.hu/cikk/design/9076-a-jovo-motorbiciklijei).Technikai részletekbe most talán fölösleges volna nyakig belemászni, és azért azt leszögezhetjük, hogy ezek a gépek nem holnap fognak dübörögni a szemközti sávban. DÜBÖRÖGNI. Indokolt a nagybetű. Merthogy tényleg arrébb van még az ilyen, és ehhez hasonló motorok szériában történő gyártása, de ezek a koncepciók már megvilágítják az utat. A fejlesztés, a fejlődés útját. Az utat, amit sajnos én, és úgy gondolom, hogy a benzinszag szipuzásától hozzám hasonlóan meghülyült viszonylag széles népréteg nem kivilágosodni, hanem éppen ellenkezőleg, elsötétedni lát. A tervekről a bizarrtól, a futurisztikuson át, a modernen és a poszt-apokaliptikus jelzőn túl még számos más szó is eszébe juthat az egyszeri felhasználónak. És lehet, hogy a hiba az én készülékemben van, de nekem speciel egy (na jó, több) dolog tuti nem jut róluk eszembe. A motorozhatóság fogalma, illetve a birtoklási vágy. Némelyik formája egészen baráti, egy kicsit mint egy 22. századi Simson, a másik meg inkább olyan, mintha az O.C.C. és Paul Teutul a végleges törülköző-bedobás előtt még egy utolsót rúgott volna a jó ízlésnek nevezett valamibe. Tehát a forma kellőképp vegyes érzelmeket kelt, így nem is tisztem megítélni, hogy szép e vagy nem, mindenki maga döntse el. De az út nem amiatt sötétedik be, hogy egy viszonylag ronda motor koptatja a betonját. Hanem attól, ha mindezt csöndben teszi. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok híve az ordító kipufogónak. Ha egyszer olyan hobbink van, ami zavar másokat, próbáljunk viselkedni és legalább akkor ne húzassuk ki a gépet, ha a városban, a zebrán egy kismama szeretne átkelni előttünk, szundikáló kisgyerekét tolva a babakocsiban (bár kissrác esetén lehet, hogy már meg is fertőződne egy pillanat alatt:) ). Viszont az élmény, ami miatt egy életre elkötelezzük magunkat a motorozás szenvedélye mellett, az nem ér (szinte) semmit, ha közben annyi hangot adunk ki, mint egy csiga, mikor házával a hátán bedől egy kanyarban. Úgy tűnik, hogy gyorsan, és nagy léptekkel haladunk egy olyan kor felé, amikor már csak megpróbálhatjuk elmondani az unokáinknak, hogy milyen az a csodás hang, amikor egy sor 4-es gyorsasági pilótája próbálja ráakasztani a fordulatszámmérő mutatóját a 14000-es számra, amikor kanyarból kijövet megrázza a környéket az 1000-es V2-es mennydörgése, amikor a gokart-pályán a Supermotos a fordulóhoz közeledve elveszi a gázt, és az egyhengeres visszadurrog, amikor a chopper nyergében valaki mély és öblös bugyborékolással várja a zöld jelzést a lámpánál, amikor...  Ítéletnapig lehetne még sorolni azokat a zörejeket, ami másoknak csupán egy elviselendő, idegesítő és felháborító zaj, de akinek egy csepp benzin is keveredett a vérébe, annak szebben szól, mint Beethoven bármelyik szimfóniája. Persze tudom, mi saját magunk tehetünk arról, hogy nem védjük eléggé a Földet, nem gazdálkodunk vele jól, tönkretesszük, és pont ezek miatt szükség is van erre a fejlődésre. Csak épp a szívem szakad meg, ha belegondolok, hogy egyszer eljön az idő, amikor a Cseszneki szerpentinen már csak látni fogjuk a motoros társak játszadozását, de hallani nem, és ha bemegyek "tankolni" a kútra, akkor nem benzinszagom lesz, hanem elektron.  Úgyhogy mindenki kezdjen el kicsit odafigyelni, oltsa le a lámpát, kevesebb vizet használjon, szelektíven gyűjtse a szemetet és főként kevesebbet tankoljunk az autóba:). És így talán sok kicsi csak megy valamire alapon még egy picit tovább élvezhetjük az első tavaszi madárcsicsergésbe keveredő motorhangot. Talán még az unokáink is hallani fogják!

Pikcsörz: